„Itt van az ősz, itt van újra…”, kincsét ontja, bőven ontja…

„Itt van az ősz, itt van újra…”, kincsét ontja, bőven ontja…

És mint minden évben, az idén sem hazudtolta meg magát a szép természet, és elhozta nekünk ezerszínű kincsét. Sétálj akár a parkban az aranyló levelek közt, tekints akár a lombhullatókra, őrt állva a hegyoldalon, tégy egy sétát bár a temetőben és lásd meg az őszi színkavalkádot a virágok szirmaiban, vagy csak látogass el egy gyümölcsösbe, ahol pirosan, sárgán kacagnak rád az almák, körték … „Megterhelte az ősz a fáknak ágait, / Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.”

Egy emlékezetes napot jegyezhettünk fel az óvoda mindennapjai közé, amikor Baróti Emil és Borsos Emő jóvoltából szeptember harmadik hetén részt vehettünk egy almaszüreten. Nagy izgalommal vártuk a nevezetes napot, kinek-kinek első alkalom volt az ilyen tevékenységgel megismerkedni.

nk1

A lelkes kis csapat, a napközi otthon két csoportja, izgatott cseverészéssel leste a kaput, amelyik mögött a „mosolygó almák” már csak arra várnak, hogy zsákokba szedjék ügyes kis óvodás kezek.

nk2nk3    

És nekiláttak, vidám kacajjal, örvendezéssel, és mint a szorgos kis hangyák, egy-kettőre megteltek a zsákok.

De hát úgy állja, hogy munka után egy kis szórakozás… A meglepetés nem váratott sokáig magára, előkerült két ügyes póni, Bogi és Emma, akikkel a bátrabbak már egyedül, a félénkebbek segítséggel ismerkedtek. Sor került póni- simogatásra és lovaglásra is, az élelmesebbje kétszer ülte meg …

nk5nk7       

 

 De itt még nem fejeződtek be a meglepetések, mert vendéglátóink finom magos kenyérből készített szendvicsekkel vendégeltek meg minket, és hogy jobban csússzon, fahéjas és natúr almalevet kínáltak melléje. De nem is maradt szégyenben az óvodás társaság, ürültek a tálcák, teltek a pocakok.

Még egy-két kör szaladgálás, botladozás a gumicsizmákban (amik nagyon jó szolgálatot tettek még a harmatos fűben, és ezúton is köszönjük a figyelmes szülőknek, akik eleget tettek kérésünknek, miszerint a még nedves fű végett gumicsizmába bújtassák a kis gyermeklábacskákat), szívélyes és hálás elköszönés… amely végén meginvitáltuk a vendéglátóinkat a mi napközinkbe is… ismételten nem érkeztek üres kézzel, a leszüretelt almaléből hoztak kóstolót a két csoportnak.

Kedves vendéglátók, felszabadult vidám gyerekzsivaj, új élmények… kell ennél több? Természetesen! Még több élmény, még több ismerkedés kedves emberekkel, még több közösen megélt szép pillanat, hogy vidám szívvel és jókedélyűen nosztalgiázzunk, mikor a ködös, nyirkos november rátelepszik az őszi tájra.

nk8

Hálás szívvel köszönjük vendéglátóinknak, Emilnek és Emőnek, a sok emlékezetes percet, szívélyes vendéglátást. Ígérjük, amennyiben jövőre újból elkellne a segítség és ránk gondolnának, szívesen megragadjuk a lehetőséget.

A Napköziotthon Szivárvány- és Csillag-csoport óvodásai nevében,

Buslig Adél, Csoma Réka-Beatrix, Ferenczi Orsolya és Szilágyi Bernadette óvónők

Köllő Miklós Általános Iskola 2011-2024 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O