„ A gondtalan embernek nincs gondja, a gondatlan ember nem gondos…”

-          pár gondolat a magyar nyelv napján-

Nem mondhatnám, hogy a címben Kosztolányi Dezsőtől idézett két embercsoport bármelyikéhez tartoznék. Általában igyekszem inkább gondos, mintsem gondatlan lenni úgy tanárként, a munkahelyemen, mint a magánéletemben. A gondtalanság pedig –bár sokszor elkerül─ most, hogy a magyar nyelvről illene gondolatokat fogalmaznom meg, egészen elpártolt tőlem. Nem mintha nem lehetne a magyar nyelv szépségeiről, különlegességéről, sok-sok csodájáról, játékosságáról órákig zengeni, hiszen ezt sokan megtették és megteszik a mai napig is. Inkább amiatt vagyok gondban, amiért például nehéz egy kisiskolásnak fogalmazást írnia úgy az édesanyjáról, hogy az tényleg az ő viszonyulását, érzéseit tükrözze, ne pedig holmi közhely kerekedjen belőle.

Márpedig hozzám — és hiszem, hogy a magyar anyanyelvű emberek többségéhez ─ annyira közel áll a magyar nyelv, mint gyermekhez az édesanyja. Kányádi Sándorral együtt érzem és vallom, hogy „Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.” Próbáltam már életem során más nyelveken is boldogulni, és sokszor el is értem, hogy értsenek. Ahhoz viszont, hogy megértsenek, hogy egész lényemet átadhassam másoknak a szavaim által, már az anyanyelvre van szükségem. Csak ebben a nyelvben vagyok otthon, de ebben annyira jól érzem magam, hogy szeretném másoknak is megmutatni ennek a mindennél csodásabb otthonnak a lehető legtöbb szobáját, meglepetéseket rejtő zegzugát.

Ha jól meggondolom, azt is a magyar nyelvnek köszönhetem, hogy az iskola tanáraként a Tízóraiban megjelenik ez az írásom, hiszen addig forrongott bennem a magyar nyelv szeretete, és ennek a szeretetnek a megosztási vágya, mígnem rájöttem, hogy magyartanárként tehetnék az ügyért a legtöbbet. A magyar nyelvvel foglalkozni, azt ápolni, helyesen tanulni és tanítani azonban nem pusztán a magyartanárok, hanem minden magyar ember feladata és célja kell legyen. Ismét Kányádi Sándor gondolataival élve: „Mi tehát egy nemzetnek a célja? Hogy az Isten által csak számára kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig továbbvigye, gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, mindannyiunk örömére és Isten nagyobb dicsőségére.”

Ennek a nemes feladatnak a tudatosítását is szolgálja a magyar nyelv napjának megünneplése, amelynek időpontja 2011 óta november 13-ára esik. 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló törvényt. Iskolánkban idén nyelvi vetélkedőkkel, játékokkal, valamint a magyar nyelvhez kapcsolódó gondolataik, gyermekkori mókás történeteik lejegyzésével emlékeztek meg a diákok erről a napról. Utóbbiakból újságunk hasábjain közlünk ízelítőt.

Tartalmas olvasást kívánok!

Demeter Katalin tanárnő

 

Anyanyelvünk varázsa

         Beszélgetünk, mondunk, suttogunk, fecsegünk, társalgunk, csevegünk, tereferélünk, locsogunk, ordítunk, kiabálunk, mesélünk, kommunikálunk, szavalunk, írunk, olvasunk, gondolkodunk...az anyanyelvünket használjuk minden pillanatban. Gondolkoztatok valaha azon, hogyan alakul ki a beszédünk, hogyan tanuljuk meg az anyanyelvünket? Miként lehetséges az, hogy  többnyire semminemű erőfeszítés nélkül, könnyedén ki tudjuk fejezni gondolatainkat, kívánságainkat, érzéseinket, vágyainkat, óhajainkat anyanyelvünk segítségével?

Nos, valóban rejtélyes folyamat, de nem megérthetetlen!

A beszédfejlődés folyamata összetett. Feltétele az ép hallás. A magzat már az anya méhében hall és 5-6 hónappal a fogamzás után reagál a hangingerekre, elsősorban az édesanya hangjára! Hihetetlennek tűnik? Nos, nem az, így bizonyosodik be a mondás, hogy anyanyelvünk valóban az ANYAnyelvünk! A  csecsemők már a születésük utáni órákban reagálnak az anya hangjára, és kutatások bizonyítják, hogy két napos korukban a körülöttük beszélt nyelvet preferálják az idegen nyelvekkel szemben. A beszédfejlődés során az újszülöttek a világ összes nyelvében használt fonémakategóriák különbségeinek észlelésére képesek (fonéma=alapvető beszédhang). Később, 6-8 hánapos korban ez az észlelési képesség leszűkül a csecsemő anyanyelvére, ekkor kezdenek megjelenni a kisbaba első, botladozó artikulációi. Ez a gagyogás időszaka, vagyis a magánhangzókat és mássalhangzókat kombináló hangadás. Az első év vége felé megjelenik a halandzsa, amely gyakorlatilag szótagsorozatok összessége, az anyanyelvre jellemző intonációval és hangsúllyal. Később, a második életévben, fokozatosan növekszik az ismert és helyesen használt szavak és  kifejezések száma. A beszédhangok képzésének megtanulása időt és gyakorlást igényel, valamint együttműködést a szülők és gyermekek között. Ez a folyamat természetesen zajlik a legtöbb esetben. Mégis, néha megzavarhatja valami a természetes fejlődést, így hallásérülés, születés közben/után fellépő oxigénhiány, vírusfertőzések, lázgörcs, hogy csak néhányat említsek a rizikótényezők közül.

Mit tehet a család, hogy a születendő gyermek a lehető legsikeresebben elsajátítsa anyanyelvét?

Fontos az állandó és minőségi kommunikáció, a kisbabával már születése előtt beszélgetni kell, énekelgetni neki, majd a megszületett csecsemővel gyakran "társalogni"! Nem mindegy azonban, hogy hogyan. Ne feledjük, anyanyelvünk minden hangját helyesen és érthetően kell ejtenünk, mert ez az alapvető feltétele a helyes hangelsajátításnak! Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egészséges mozgást, mely rendkívül lényeges a beszédfejlődés tekintetében is.

Mit lehet tenni, ha rendellenességet tapasztalunk a beszédfejlődés során? Kételyeinkkel, kérdéseinkkel bátran fordulhatunk szakemberhez, hiszen lehetséges, hogy könnyen megoldható poblémáról van szó.

Ne feledjétek, anyanyelvünk ízét, zamatát kell átadnunk az utánunk következő nemzedéknek, úgy, ahogyan mi is kaptuk szüleinktől, nagyszüleinktől! Műveljük hát lelkesen, ápoljuk, vigyázzunk rá, óvakodjunk a torzulásaitól, őrizzük kincseit!

Gál Katalin logopédus

Köllő Miklós Általános Iskola 2011-2020 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O