Beszámoló a Négy határon át kulturális vetélkedő elődöntőjéről

Beszámoló

a Négy határon át kulturális vetélkedő elődöntőjéről

A Négy határon át egy olyan csapatverseny, mely a Magyarországon túl élő magyarokat célozza meg, pontosabban az erdélyieket, vajdaságiakat, felvidékieket és muravidékieket, ezen régiók kultúrája és értékei a téma.

Gyergyócsomafalvát a Köllő Miklós utódai csapat képviselte, melynek tagja Domokos Márk Zoltán, Köllő Örs és jómagam Koszta Zoltán, felkészítő tanárunk pedig, Tódor Mária történelem szakos tanárnő, aki egyben az osztályfőnököm is.

Rengeteg munka után jutottunk tovább erre a 2019. március 16-án megrendezett regionális döntőre, az első három fordulót összesítve elsők voltunk.

Korán reggel indultunk, hogy időben érkezzünk meg Sepsiszentgyörgyre, a Kovászna Megyei Művelődési Központba.

A vetélkedő 11 órakor kezdődött el, ekkor köszöntötték a csapatokat, illetve bemutatták a zsűrit. 13 csapat érkezett, minden csapat húzott egy cetlit, az állt rajtuk, hogy hányadiknak kell bemutatkozniuk, illetve bemutatniuk a kisfilmjüket.

Miközben zajlott a vetélkedő, megérkezett egy különleges vendég, Lezsák Sándor, az országgyűlés egyik alelnöke.

Elérkezett a mi időnk,tizenkettedikként mutatkoztunk be, elmondtuk, hogy honnan érkeztünk, kik vagyunk és miért vagyunk ott. Bemutatkozásunkat a Köllők táncával zártuk, amelyet Örs tanított be nekünk.

Ezután levetíttették a kisfilmünket, ami legtöbb két perc hosszaságú lehetett. Minden csapat egy értéket kellett bemutasson, ami a szülőfalujában/városában található. Mi a Kossuth Lajos-szoborról készítettünk egy ismertető videót.

Ezek után négy feladat is várt ránk (nem teljesen ebben a sorrendben): anagrammák, szórejtvények, erdélyi értékek felismerése képekről, végül pedig a magyar gasztronómiából a kihúzott finomságnak leírni a receptjét. Mi például a kürtőskalácsot húztuk ki.

Ennél a feladatnál azzal viccelődtek, hogy mi vagyunk Köllő Miklós szakácsai, de szerintünk ez a feladat sikerült a legrosszabbul, szóval hamar meg is lett cáfolva a főzési tudásunk. Annyira nem volt jó, hogy azon veszekedtünk, hogy ki olvassa fel, hisz mindenki szégyenlette.

A feladatok miután elfogytak, elmentünk ebédelni. Ezt a kétfogásos ebédet szerencsére nem hozzánk hasonló szakácsok készítették, nagyon ízletes volt. Az étkezés időszaka alatt a zsűri döntött a helyezésekről, ami minket nagyon meglepett.

Kezdődött az értékelés és bejelenttették, hogy mind a tizenhárom csapat részt vehet egy nyári táborozáson.

Minden csapat kapott egy emléklapot és egy kis ajándékot, majd kiosztották a különdíjakat, ezután pedig az első három helyezés került a középpontba. Amikor a harmadik helyezettet elárulták, már azt beszéltük, hogy ha harmadikok nem vagyunk, akkor a dobogóról biztosan lecsúsztunk.

De nem… A másodikok nagy meglepetésünkre mi lettünk, ennek mindhárman nagyon örültünk.

Az ötödik és egyben utolsó forduló Magyarországon lesz megrendezve Lakiteleken, Bács-Kiskun megyében, amelyen minden régióból három-három csapat vesz részt. Erre a tavaszi vakációban kerül sor, amit már nagyon várunk.

Köszönjük Tódor Mária tanárnőnek, hogy lehetővé tette ezt az egészet!

                                                                                                             A csapat nevében: Koszta Zoltán

                                                                                                       VI.B. osztályos tanuló.

Köllő Miklós Általános Iskola 2011-2024 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O