Riport 1

RIPORT

Gál Katalin

„Értékeljük át a helyzetet, ha kell engedjünk az elvárásainkból”...

Már nyolc hónapja tart ez, a mindenki számára pszichikailag megterhelő járványállapot. Hogyan tudjuk megőrizni pszichés jóllétünket ebben a stresszhelyzetben? Hogyan befolyásolja pszichénket a járvány megfékezésére szánt korlátozáscsomag? Hát az elmagányosodás, otthonról dolgozás? Milyen hatása van az on-line oktatásnak a gyermekek és a család életére? Csak néhány kérdés, amelyről Kosután Laura gyógypedagógussal, családterapeutával és iskolai tanácsadóval beszélgettünk.

-              Márciusban mindannyian azt gondoltuk, hogy a gyors óvintézkedések következtében hamarosan visszatérhetünk a megszokott életvitelünkhöz. Ezzel szemben a helyzet csak romlott, folyamatos pszichés nyomás alatt vagyunk. Mit tapasztalsz, milyen hatással van ránk, felnőttekre, gyermekeinkre és az egész családi rendszerre e járványhelyzet?

-              Márciusban is nehéz helyzettel szembesültünk, ami egy hirtelen sokként hatott, tudtuk, hogy ezt most ki kell bírni. Én személy szerint az elején még örültem is a lelassulásnak, annak, hogy több időt tölthetek otthon a családdal. Az akut stresszre (rövid ideig tartó, hirtelen, nagyfokú igénybevétel) a szervezet még elég jól reagál, a tartalékokból valahogy fenntartja magát, de most már nyolc hónapja tart ez a helyzet, ami kezdi kimeríteni ezeket a bizonyos tartalékokat. Én úgy érzem, a legnehezebb a bizonytalanság, a kontroll elvesztése, nem tudjuk mi lesz holnap, meddig tart ez az állapot, egyáltalán azt sem tudjuk, mi a realitás az egész vírussal kapcsolatban, mivel a médiában, a közösségi portálokon túl sok információ zúdul ránk, amiről igazából nem is tudjuk mennyire hitelesek. Egyre kevésbé tudunk tájékozódni a realitásban. Erre a fokozott stresszel járó állapotra mindenki másképp reagál, ki tagadva, ki agresszíven, ki szorong és pánikol. Mindenképpen olyan pszichésen megterhelő hatással jár, melyek fokozhatják a mentális betegségek kialakulásának kockázatát. Felerősíti azon problémákat, amelyek amúgy is jelen voltak életünkben, mind társadalmi, mind családi, mind egyéni szinten. Emellett teljesen új kihívások elé állítja mind a családokat, mind a benne élő egyéneket. Nehéz megtalálni azt a viszonyulási módot, mely adaptív (segíti az alkalmazkodást) ebben a helyzetben: szembenézni és elfogadni a realitást, megtenni azt, amit tehetünk a saját egészségünk megtartása érdekében, megelőzni a megbetegedést és így tovább. Az is az érett felnőtt viselkedés része, hogy érzékelem, ha meghalad egy nehéz helyzet, és képes vagyok még időben segítséget kérni. Sajnos azt tapasztalom, hogy a mi kultúránkban a pszichológiai segítségnyújtás bármely formája még mindig tabu, vagy legalábbis rejtély. Az gyenge, aki segítséget kér! Mit tud egy idegen csinálni? Csak a bolondok járnak pszichológushoz! Hasonló hárítási mechanizmusok, előítéletek nehezítik a folyamatot. Ezért már olyan későn kerülnek tanácsadásra vagy terápiára az emberek, amikor már nagyon nagy a baj. Pedig a megelőzés itt jó módszer, minél hamarabb kezelünk egy problémát, annál nagyobb az esély a folyamat sikerességére. Visszafordítani már nehezebb, a károkat enyhíteni már más munka.

-              Hogyan tudjuk megőrizni pszichés jóllétünket e hosszantartó stresszhelyzetben? Tudjuk támogatni gyermekeinket valamilyen módon, hogy megküzdhessenek a szorongással, amelyet a koronavírus miatt éreznek? Hogyan tegyük?

-              Nagyon fontos, hogy a kontrollt visszavegyük, azt amit ugye lehetséges, és ne ragadjunk bele a beszűkült állapotba (a sok félelemkeltő hír is, a szorongás is, a kapcsolataink korlátozódása is okozhat beszűkülést – csak azt látom, amit én akarok, beleragadok a saját gondolataim körforgásába, nem látok más perspektívát). Hiszen nagyon sok mindent igenis kezünkbe vehetünk: azt, hogy milyen forgatókönyv van éppen, milyen intézkedések lesznek érvényben holnaptól, azt nem, de azt nagyon is, hogy én hogyan reagálok ezekre, hogy mérgelődök és hibáztatok másokat, várom, hogy vége legyen, vagy nekifogok valaminek és kihasználom a lehetőségeimet, például tornázok. Azt látom, nagyobb a frusztráció és folyamatos a stressz (ez a Facebook-bejegyzések kommentjeiből is tetten érhető, ahogy sokszor egész csoportokat támadó, hibáztató kommenteket olvashatunk), sokan pedig elvesztettük azokat a lehetőségeket, azokat a feszültséglevezető szokásainkat, amelyeket eddig használtunk. Még a munkahely és az iskola is hazakerült, máskor ugye a munkahelyi kapcsolataink révén, kávészünetben, megbeszélések előtt volt lehetőség úgymond ventillálni – kimondani, ami bennünk van, megvitatni fontos kérdéseket olyanok társaságában, akikkel hasonló helyzetben vagyunk. A pszichés jólétünk, attól is függ nagymértékben, hogy a körülményeinkre hogyan reagálunk, az érzések és reakciók pedig attól, hogy mit gondolunk a helyzetről, és ugye ebből következik, mi magunk hogyan küzdünk meg a helyzettel, mennyire tudatosítjuk a bennünk lévő érzéseket és odafigyelünk-e a szükségleteinkre, biztosítunk-e magunknak rekreációhoz, regenerációhoz szükséges időt, tevékenységet. A gyerekek, mivel ők fejlődésben vannak, kialakulatlan még a pszichológiai immunitásuk, még jobban ki vannak téve a járvány okozta stresszhelyzetnek. Nekik is megváltozott az életük, online térbe került az iskola, amihez alkalmazkodniuk kell, nem találkoznak annyit a kortársakkal. Minél kisebb a gyerek, annál inkább függ az ő jóléte a szülőktől, a családi rendszertől. Ha a szülőknek sikerül valahogy a napi rutint, a megfelelő érzelmi támogató légkört megteremteni (ez nem azt jelenti, hogy mindent elnéz neki), hanem elérhető érzelmileg a gyerek számára, rá tud hangolódni a szükségleteire, kapcsolódni tud hozzá, az csökkenti a gyermek által megélt stresszt. Nekem az segít, ha emlékeztetem magam, hogy nem helyette cselekszem, nem csak elvárni és fegyelmezni vagyok neki, nem figyelmen kívül hagyni őt, hanem vele lenni! Ha biztosítva van a megtartó érzelmi kapcsolat a gyerek számára, és van legalább egy valaki, akihez kapcsolódhat és fordulhat, őszintén beszélhet, akkor bármilyen trauma, nehézség, szorongás elviselhetőbb, leküzdhető. Azt tapasztalom a munkám során, akkor okoz maradandó károsodást a szorongás, a stressz, a traumatikus élmény, ha erről nem lehet beszélni. Ahhoz, hogy a gyereknek biztosítsuk ezt a megtartó érzelmi kapcsolatot, elsősorban mi maguk kell hitelesek legyünk (nem tökéletesek látszólag, aki megmondja a tutit elfojtva a saját érzéseit), saját érzéseinkkel tisztába legyünk, saját frusztrációnkat kezeljük, egyszóval legyünk jól, mivel a gyerekek a mintával azonosulva tanulnak, nem azt nézik mit mondunk, hanem, hogy úgy is cselekszünk-e, mint ahogy mondjuk. Biztosítsuk számára a napi rutint, a megfelelő időbeosztást, mozgási lehetőséget, szabadidőt, kortárskapcsolatokat, elegendő éjszakai pihenést, változatos táplálékot. Értékeljük át a helyzetet, ha kell, engedjünk az elvárásainkból, állítsunk fel most más prioritásokat. Minden nap próbáljuk megtalálni az örömforrásokat, meglátni mit lehet kihozni abból, amink van. Meglepődve hallgattam kamasz gyerekek szüleinek beszámolóját, hogy milyen hálásak, hogy visszakapták kis időre a gyereküket, mennyire örülnek, hogy több időt tölt otthon.