12.Adj, király, katonát!

12.Adj, király, katonát!

Idén október 19-én zajlott a csapatvetélkedő helyi szakasza, de előtte három héttel már kezdődött a készülődés. Amikor megkaptuk a szöveggyűjteményes könyveket a magyartanárnőtől, nagyon izgatottak voltunk. A könyvben rengeteg izgalmas történet volt, személyes kedvencem Irgum-Burgum Benedek törtènete volt, az írónak remek a humora.

A verseny napján már az előre kisorsolt csapatomba kerültem. Az asztalokon a feladatokhoz szükséges kellékek mellett a versenyzőkre kekszszalámi, kalács, sütemény és egy-egy gyönyörű ceruza is várt. Az első feladat plakátkészítés volt, melyen szerepelnie kellett a csapat címerének, ezek mellett kellett írnunk egy himnuszt is. A mi csapatunk az Irgum-Burgum Bocsok nevet kapta.

A második feladatban keresztrejtvényt kellet oldalunk, 19 kérdés volt a történetekből és a mellékletből. A harmadik fordulóban (Legyen Ön is nagycsaládos!) kvíz feladat volt, melybe négy csapat kerülhetett be.  Ennél a feladatnál mellénk állt a szerencse, ugyanis a mi csapatunkat sorsolták ki. Itt lehetett a legtöbb pontot elérni. A következő két feladat már a szabadban zajlott, a szervezők nagyon kreatívan kitalálták a csapatjátékokat. Ahhoz, hogy a feladatokat teljesíteni tudjuk, csapatmunkára és összhangra volt szükség, amely a mi csapatunkban nagy mértékben jelen volt.

Miután a versenyszámoknak vége lett, izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Az izgalom fokozására a tanárnő hátulról kezdte a helyezések sorolását, és amikor az első csapathoz ért, kimondta,hogy: ,,Az első csapat az Irgum-Burgum Bocsok!"Fantasztikus volt hallani a tapsvihart!Nagyon örülünk,hogy nyertünk és büszkék vagyunk arra, hogy mi képviselhetjük iskolákat az országos versenyen Nagyenyeden!

Corșeu Noémi, VIII.B

Köllő Miklós Általános Iskola 2011-2024 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O