Iskola másként hét a Csalóka Napközi otthon C-csoport

 

Iskola másként hét
   A Csalóka Napközi otthon C-csoportos óvónői A mi színes kis világunk címet adták a másként hétnek. Ez alatt jutott lehetőség minden olyan helyszínt meglátogatni, amelyről érdeklődtek a gyerekek.
Első nap, hétfőn a Gyergyócsomafalvi tűzoltó laktanyára látogattunk el, ahol a gyerekek találkozhattak egy élő tűzoltó bácsival, aki elsőként a tűzről mesélt, annak keletkezéséről és eloltásáról. Szabályokat állítottunk fel közösen, hogy egy óvodás gyerek milyen eszközökhöz nem nyúlhat (öngyújtó, gyufa, gáztűzhely). Majd körbejártuk a tűzoltó autót, megnézhettük, sőt meg is foghattunk a tűzoltó autón levő fontos eszközöket: tömlő, sugárcső. A gyerekek meglepetésére felvehették a tűzoltó bácsi kabátját és még a védősisakját is. Majd hallhattuk, milyen erős hangja van kicsi piros terepjáró tűzoltó autónak és végül beülhettek nagy piros tűzoltó autóba is.
Mindent elsajátíthattunk a tűzoltás technikájáról, hogy miért is jó tűzoltónak lenni, hiszen az a tűzoltó bácsi, aki minket fogadott készségesen válaszolt az összes kérdésinkre.
Másnap az agyagozás és annak technikáját, elérhetőségét és fontosságát tanultuk meg a napközi otthon kereteiben. Elsőként egy oktató filmet néztünk egy kerámia gyárról, ahol bemutatták az edények elkészítését. Ezt követően egy bácsi kézműves pillanatát néztünk meg, aki kézzel készített egy kancsót. Majd bemutattunk a gyerekeknek néhány kerámia edényt, amelyet meg is tapogathattak. Ezt követően só-liszt gyurmát készítettünk, amely által kipróbálhatták, a gyúrás és formálás technikákat. Csodaszép munkák keletkeztek. Ahogyan befejezték a munkákat fel raktuk a csempére száradni, úgy ahogyan a bácsi tette a kisfilmben.
A szerdai napon állat farmon jártunk. Rengeteg állattal találkozhattak a gyerekek: ló, disznó, tehén, tyúk, kacsa, liba. Szerencsések voltunk és néhány állat kicsinyeit is megismerhették. Miután megnéztük az istállóban levő állatokat ebéddel vártak bennünket a házigazdák, nem mással, mint szénen sütött túrós puliszkával. Félve, de mindegyik gyermek megkóstolta az újdonságot, amely ízletes és a gazdálkodás egy régi hagyománya. A rossz idő ellenére a gyerekek nagyon élvezték a szabadságot, hiszen a farm a faluvégen található, és kedvükre szaladgálhattak a mezőn, ameddig az autóbusz megérkezett utánunk.


    Az utolsó előtti napon, csütörtökön a Szivárvány és Csillag csoport a vörös keresztes csapatot látta vendégül a napköziben. Az első segélynyújtás lehetőségeit és szükségszerűségét tanították meg a gyerekeknek. Mindezt játékosan mutatták be, hiszen egy babát hoztak magukkal, akivel különböző esetek történtek meg, amikor segítségre szorul. A gyerekek megválaszolhatták, hogy mikor, melyik helyzetben, hogyan kell viselkedniük, illetve, hogy kihez forduljanak, ha bármi baleset éri őket. Ezt követően kipróbálhatták a kötözés menetét. Lehettek sebesültek és kis „asszisztensek” is.
    Az iskola másként hét utolsó napján a két napközis csoport utjai szintén nem váltak el. Együtt elsétáltunk az iskola tornatermébe. A nagy tér láttán a gyerekek azonnal bezsongtak, és csak szaladgáltak kedvükre. Majd különböző tornaszereket mutattunk meg nekik, amelyeket ki próbálhattak. Az egyensúly fejlesztő út tűnt felkapott játéknak, hiszen minden gyerek többször is megpróbált végig menni rajta. Mindenkinek jutott bőven tornaszer, amivel fejleszthette izmait és nevethetett nagyokat más társaikkal.
Mindennap ragyogó arccal tértek aludni a gyerekek, és igazán jót tett nekik a sok mozgás és levegőn töltött idő, mert, hogy piros pozsgás arccal hallgatták végig a mesét. Zárásként idézek egy kisgyerek szavaival, „Iskola másként hét azért is volt különleges, mert mindig a sárga iskolabusszal utazhattunk.” Az apró dolgok teszik naggyá a hétköznapjainkat.


                        C-csoport
                    Óvónők: Buslig Adél és Ferenczi Orsolya

Köllő Miklós Általános Iskola 2011-2024 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O