A nyolcadikosok iskola máskéntje

A nyolcadikosok iskola máskéntje

Iskolánk vezetősége 2018 áprilisában megszervezte az Iskola másként nevezetű hetet. Változatos programokat kínáltak nekünk, diákoknak.

Hétfőn Kopacz Pongrác tanár úrral gyakoroltunk a nemzetközi felmérésre, majd bizonyítékot kerestünk néhány fizikai jelenségre. Ezekután Szilágyi János tanár úrral térmértannal kapcsolatos feladatokat oldottunk az iskola területén. A nap végén a két nyolcadik osztály focimérkőzést tartott.

Kedden a Caritas közreműködésével kipróbáltuk a részeges szemüveg nevezetű játékot, ami mindenkinek nagyon tetszett, és alkoholprevenciós célt szolgált. Kemény tapasztalat volt, hogy mennyire másként észleltük a körülöttünk levő tárgyakat, azok távolságát tőlünk, amikor feltettük ezt a bizonyos szemüveget. Második programként Kosután Laura pszichopedagógussal pályaorientációs foglalkozáson vettünk részt. A nap zárásaként elmentünk a szociális központba, ahol megtanultuk az elsősegélynyújtás alapjait.

Szerdán az osztályfőnökünkkel meglátogattuk Baróti Hunor szobrászművészt, aki előadást tartott nekünk mesterségének alapvető ismereteiről. Miután ez befejeződött, a Borsos Miklós emlékházba vitt az utunk. Itt megtekintettük a Csomafalvi interjú című kiállítást. A nap további részében Keresztes Zoltán fényképész számolt be nekünk pályafutásáról.

Csütörtökön minden diák csapatversenyen vet részt, a börzén, ahol tudásunk függvényében szereztünk pontokat, melyeket kirakós darabokra kellett beváltani. A díjazásnál az a csapat nyert, amely a legtöbb kirakóssal rendelkezett.

Pénteken minden osztály kiránduláson vett részt az osztályfőnökével. Mi Csíkszeredába mentünk, a Csíki Csobbanó nevű uszodába. Mindenki jól érezte magát, sokat úsztunk, pihentünk, kikapcsolódtunk. A lubickolás után utunk a Tosca pizzázóba vezetett, ahol pótoltuk az elégetett kalóriákat, egy kiadósat ebédelve. Ez volt a kirándulás és az egész hét csúcspontja. Remekül éreztük magunkat.

Csata Norbert, Erős Alex VIII. A

Köllő Miklós Általános Iskola -2016 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O