Iskola másképp V. osztályosként

Iskola másképp V. osztályosként

Ebben a tanévben április 23-27. között tartottuk az iskola másképp nevezetű rendhagyó tanítási hetet.

Hétfőn, a tudományok napján autóbusszal mentünk a másik V. osztállyal és a Vi.-osokkal több helyre is. Az első ilyen az alfalvi meteorológiai állomás volt, ahol több műszerrel is megismerkedtünk (pl.: szélmérő, talajmérő). Következő megállónk Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton múzeum volt, ahol három kiállítást néztünk meg: az első azt mutatta be, hogy mi minden maradt ránk a szerzetesektől, a második a nagyszüleink idejében ruhanemű készítésére használt eszközöket (pl. : szövőszék, motolla), a harmadik pedig ásványkiállítás volt, rengeteg színes kőzettel. A múzeumból a Caritas kézműves sajtgyárába látogattunk, ahol egy nagy üvegen keresztül láthattuk, hogyan készítik a sajtot. Ugyanakkor kaptunk kóstolóba joghurtot és olyan sajtot, amelyet két hónapig érleltek sörben. Ekkorra már nagyon éhesek voltunk, de szerencsére a következő program a pizzázás volt, amit már itthon ejtettünk meg.

Kedden egészséges napot tartottunk. A tornatanárnő érdekes ügyességi feladatokkal várta az osztályokat, többek között kötélhúzó verseny is volt, ahol sokat szurkoltunk. Ellátogattunk a szociális központba, ahol elsősegélynyújtást tanultunk. Végül visszamentünk az iskolába, és az oszival gyümölcs- és zöldségsalátát készítettünk, s mind meg is ettük.

Szerdán a kézművességé volt a terep. A szociális központban lehetett faragni, nemezelni, szőni, kötelet verni, gyöngyöt fűzni. Innen átmentünk Baróti Hunor szobrász műhelyébe, ahol kicsit beszélgettünk, majd íjazni is tanulhattunk, s megmutatta a lovait is. A Borsos Miklós emlékházat is meglátogattuk, megnéztük a kiállításokat és egy rajzfilmet is. Játszani is volt alkalom: kaptunk egy olyan feladatot, hogy a kiállított dolgokból egy kis részletet le kellett fotózni úgy, hogy a többiek nehezen jöjjenek rá arra, hogy melyik képnek, szobornak is a részlete.

Csütörtökön volt a börze, ami újdonság volt számomra, V.-es diáknak, és nagyon élveztem csapatban dolgozni. Kár, hogy a nagyobbak csaltak, és lehet, hogy emiatt nem is szervezik meg többet a tanárok. Nagyon rossz érzés volt azt látni, hogy a csalók közül került ki a nyertes csapat is.

Pénteken a hétfői csapattal ismét buszra szálltunk, és elmentünk Székelyudvarhelyre, a Septimia-ba. Ott két csapatra váltunk, egyik fele ment lovagolni, a másik bowlingozni; egy óra leteltével cseréltünk. Nagy élmény volt mindkét tevékenység, a bowling igazi sikerélményt adott sokunknak. Mikor ez a két program lejárt, bementünk a wellness-épületbe, ahol lehetett úszni, szaunázni, pezsgőfürdőzni. Érdekes volt az is, hogy kaptunk egy karórát, és az öltözőben a szekrényt azzal nyitottuk és zártuk.

Remélem, hogy jövőben is lesz iskola másként hét, és ugyanilyen jól fog telni.

Szilágyi-Madarász Nándor, V. A

Köllő Miklós Általános Iskola -2016 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O