Visszatekintő

Visszatekintő

Lassacskán elérkeztünk a könnyes búcsú pillanatához, amelyet a felszabadító nyári vakáció miatt vártunk is, ám titkon, legbelül tartunk attól, hogy most már elválnak útjaink. Oly rémisztő gondolat ez, amely könnyen szöget üt az ember fejébe, és nem hagyja nyugodni.

Éppen ezért van az, hogy irigykedve gondolok vissza az ötödik osztályba lépő önmagamra, amint nem foglalkozott ezekkel a gondolatokkal. S ha nagyritkán előregondolt, hogy ki lesz a búcsú pillanatában, akkor is könnyen elvetette azt, mert éppen belépett egy megszeppent osztályba, akik az imént még teljhatalmú negyedikesek voltak az elemi iskola udvarán, s most bizonytalanok, mert az általános iskolában újra kicsikék, s mintha elölről játszódna le a lemez, megint új helyzetbe keveredtek, ahol sokakkal megismerkednek. Ez nagyjából így is történt, az első egy hét osztályfőnöki óráin megismertük egymást, majd a tanárokat. Ez még nem olyan ismeretség volt, amelyből már valóban ismeri az ember a másik jellemvonásait, hanem csak olyan, melyben illendőségből megjegyzi a társai neveit.

Az igazi ismerődés része csak akkor kezdődött, amikor kicsöngettek, és mindenki fejében gondolatok, hipotézisek kezdtek körvonalazódni arról, hogy milyenek az újonnan megismert osztálytársai jellemvonásai. Voltak különböző elméletek, melyek mentén feltételezések születtek, hogy ki fog először megbukni, és hasonlók. Rögtön első hónapokban kiderült, hogy ki lesz az osztály bohóca, kik az éltanulók, legjobb lovas barátok, és még oly sok más.

Így lassacskán kezdtük megismerni egymást, mit sem sejtve, hogy az első általános iskolai szünidőnkre már megismerhetjük mindenkinek a valódi énjét. Ez pedig így volt jól. Mindenki beilleszkedett a maga körébe, azonban mivel ezek érintkeztek egymással, így mindenki beilleszkedhetett a közösségbe. És így váltak a megszeppent ötödikesekből kissé lazább hatodikosok, akiknek nem volt szimpatikus egy-egy arra tévedő biciklikerék vagy autóablak, éppen ezért elbánt vele, de tanúi voltunk annak is, hogyan kell nyugdíjba küldeni a tábla melletti ablakot, hogy az már nyithatatlanná váljon biztonsági okokból. A fény sebességét megszégyenítő vonaton ült a hetedik osztály. Itt már teljesen összerázódtunk, és már majdnem egy hullámhosszon voltunk osztályszinten. Habár legnagyobb óraszám okából sok jegyet kaptunk, mégsem a jó vagy rossz jegyek a kiemelendők, hanem a csoportos röhögőgörcsben fuldokló osztály, amint egymás gondolatmenetét továbbvíve végül visszafordíthatatlan nevetésben tört ki; az egyes emelkedett elmék által kieszelt beszólások, az utazások az iskolabuszon, a „felelsz vagy mersz?” néven ismeretes játék, melynek keretén belül sor került egy rendkívüli tanárnő kezének megkérésére, ám mindezek közben nem feledkezhettünk meg arról sem, hogy valami maradandót alkossunk az utókornak, ezért az osztályban lévő lámpák heves ostromlásába kezdtünk. Ebben az emelkedett hangulatban aztán elbúcsúztattuk az akkori nyolcadikosokat, titkon sejtve, hogy vége lesz nekünk is egyszer a végtelen mókának, és az életünk ezen fejezete is jövő ilyenkorra már lezárul. Ily lelkületben talált minket a nyomasztóan hangzó és csengő nyolcadik osztály, amelyben sor került a négy év alatt szorgalmasan gyűjtött „ aranyköpések” felolvasására nosztalgiázó hangulatban, a heti csupán egy tornaóra depressziójára (amit még egy kis balszerencsével fűszerezve egy hónapig egy utálatos felmentés „jóvoltából”ki kell hagyni), de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy milyen próbakisérettségi közben a feladatok kritizálására, amely furcsán heves reakciót vált ki a tanárokból, illetve a tablófestésről sem, amely esetében íratlan szabály, hogy hetente mínuszba kell haladni vele.

Úgy vélem, hogy egyfelől azért nincs okunk keseregni a búcsú pillanatában, mert olyan tartalmas, kiemelkedően kellemes, vicces, mókás,poénos, jópofa és emlékezetes négy évet hagyunk magunk után, amin nem szükséges könnybe lábadt szemmel, ünnepi hangulatban nosztalgiázva keseregni, másfelől meg nem lesz alkalmunk rá, mert nevetni fogunk az elmúlt négy év eseményein, amiket összehordtunk. Egy nagyon jó csapat voltunk - természetesen nem órai tevékenységre értelmezetten- akik összetartanak, és annyi szép emlékük van, hogy nem lesz nehéz kibírni a következő osztálytalálkozóig...

Köllő Dálya-Mária, VIII. A

Köllő Miklós Általános Iskola -2016 Gyergyócsomafalva
Szerkeszti a H A R D I N F O